Megvalósítási határidő

 

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett beruházási pályázatoknál szem előtt kell tartanunk a felhívásban és a 272/2014. (XI.5.) Kormányrendeletben foglalt megvalósítási határidőket. Mivel az egyes határidők a támogatói okirat közlésétől indulnak (több jogcím esetében az okiratok kézbesítése 2017. október és november hónapban történt meg), így jelenleg sok nyertes pályázónak fejtörést okoz bizonyos eljárási határidők betartása. Ezek teljesítéséhez szolgálunk néhány hasznos információval.

A napokban társadalmi egyeztetésre bocsátották ki az ÖKO támogatást. Amennyiben a felhívás változatlan tartalommal jelenik meg hivatalosan, úgy az alábbi szempontok figyelembevételét javasoljuk a támogatási kérelem benyújtásához.

Az ökológiai gazdálkodásra történő áttérés esetén az áttérési támogatás maximális időtartamát az átállás kezdeti dátumát figyelembe véve határozzuk meg. Amennyiben a kötelezettségvállalási időszak kezdete az adott terület vonatkozásában az átállási időszak első évében van, úgy szántó és gyep földhasználati kategória esetén 2 év, ültetvény esetén 3 év átállási idő támogatható. Korábban indult átállás esetén az átállási idő a támogatás igénylésétől számított fennmaradó ideje támogatható. Az 5 éves kötelezettségvállalás átállás után fennmaradó éveiben a területek fenntartási támogatásban részesülhetnek.

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához az állattartó vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatás igénybevételére jogosult a 74/2016. (XI.29.) FM rendelet alapján.

Támogatás mértéke: Saját állományból származó és a támogatási időszakban tenyésztésbe állított apaállat esetén az a)–c) pontokban foglaltak szerint kerül megállapításra, míg a támogatási időszakban megvásárolt és tenyésztésbe állított apaállat esetén az apaállat ellenértékének 75%-a, de legfeljebb

Az Egységes Kérelemben igényelhető területhez kötött támogatások esetében (területalapú támogatás (SAPS), zöldítés, THÉT, Natura 2000 gyep, kistermelői támogatás, fiatal mezőgazdasági termelők támogatása) szükséges jogszerű földhasználattal rendelkezni.

Jogszerű földhasználatot abban az esetben kell igazolni, ha a Magyar Államkincstár erre felszólítja a gazdálkodót vagy gazdálkodó szervezetet. Ez abban az esetben történik meg, ha egy adott területre több gazdálkodó nyújtott be igénylést vagy ha az adott gazdálkodó bármely igényelt jogcíme kapcsán adminisztratív vagy helyszíni ellenőrzésen esik át.

Az adott jogcímek esetében különböző időszakra kell rendelkezni jogszerű földhasználattal.

A nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak, a VP-AKG és VP-ÖKO támogatást igénybe vevő termelőknek kötelező az általuk művelt területen 5 évente talajvizsgálatot végeztetni, valamint az eredményekre alapozva évente tápanyag-gazdálkodási tervet is készíteni.

A tápanyag-gazdálkodási tervet minden év szeptember 30-ig kell elkészíteni a következő évre vonatkozóan.

Az érintett tematikus előíráscsoport esetében az egyik vállalható előírás a levélanalízis elvégzése, ami minden évben kötelező.

A levélminták leadásáról az akkreditált laboratórium az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés felhívásának (VP4-10-1.1-15 és VP4-10-1.1-16) 6. számú melléklete szerinti átvételi igazolást állítja ki a támogatást igénylő részére, amelyet az Államkincstár a vállalt előírás ellenőrzésekor a laboratórium vizsgálati eredményének kiadásáig teljesítésként fogad el.

A levélminta vételt az alábbiakban foglalt követelmények betartásával bárki elvégezheti minden év augusztus 31-ig.

A 9/2016. (II. 15.) FM rendelet (továbbiakban: Rendelet) alapján a szőlőtermelő a védekezési időszakban a szőlőültetvényen kijuttatott növényvédőszer vételárához vissza nem térítendő támogatást vehet igénybe

  1. növényegészségügyi megelőzés, illetve
  2. növényegészségügyi felszámolás

elvégzéséhez.

A támogatás mértéke a kijuttatott növényvédőszer vételárának 75 %-a, de szőlőtermelőnként nem haladhatja meg a 240.000 Ft-ot.

Lassan minden területen időszerű az első kaszálás elvégzése, ehhez kapcsolódóan egy rövid összefoglalóval segítünk a Natura 2000 gyepterületen gazdálkodóknak.

Kaszálásos hasznosítás

A kaszálások tervezett időpontját annak megkezdése előtt legalább öt munkanappal írásban kell bejelenteni a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságának. Az erre rendszeresített nyomtatvány a nemzeti parkok honlapján megtalálható, illetve letölthető.

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallás

2018 május 31-ig

Új helyen, az Ügyfélprofil menüpontban érhető el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § alapján élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012-től élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük.