1. október 7-én megkezdődött a területalapú egységes kérelmeket érintő egyes hibákat tartalmazó adategyeztető végzések kiküldése az ügyfeleknek, vagy azok képviselőinek.

Az előző évhez hasonlóan 2020-ban is az adategyeztetésre felszólító végzéseket kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül küldik ki. Ez azt jelenti, hogy – a saját ügyfélkapus benyújtástól eltekintve – ebben az évben NEM az érintett gazdák, hanem a képviselőik (meghatalmazottak, elsődleges képviselő, kamarai meghatalmazottak) kapják meg a végzéseket.

A korábbi évekhez hasonlóan:

  • a fizikai blokkok területével összefüggő idei keresztellenőrzés (túligénylés-, ráfedés-, átfedés vizsgálat) és adategyeztetés egy körben valósul meg
  • az ügyfelek a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) honlapján, az egységes kérelem benyújtása kapcsán már megismert menüpont alatt, az adategyeztetésre felszólító végzés átvételét követő első napon, jelszó nélkül érhetik el az adategyeztetés célját szolgáló elektronikus rögzítő felületet („W0209 adategyeztetés I. kérelem”)
  • az előzetes adategyeztetésnél megismert módon kell benyújtani ügyfélkapun keresztül a felülvizsgált területadatokat és parcellarajzokat tartalmazó mentett adatokat
  • a W0209 kérelmet a végzés letöltésétől (kézhezvételétől) számított 10 naponbelül kötelező kitölteni és benyújtani

Amennyiben az adategyeztetésre felszólító végzésben foglaltak teljesítésének a végzésben megjelölt határidőben a gazdálkodó nem tesz eleget vagy nem elektronikus úton tesz eleget, abban az esetben a bejelentését a Kincstár a döntés meghozatalánál nem veszi figyelembe, és az ügyfél érintett területeire vonatkozó jogszerű földhasználatát ellenőrzi.

Az adategyeztetéssel kapcsolatban minden érintett gazdálkodónak a Kincstárnál nyilvántartott e-mail címére tájékoztatást küld ki a Kincstár.

Amennyiben a MÁK tájékoztató és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás vagy eltérés merül fel, abban az esetben a jogszabályok az irányadóak.